A korporációs rendszer működésének alapvető szabályai

Ezeknek a szabályoknak az a célja, hogy kialakítsák és fenntartsák a korporációk hegemóniáját a világgazdaságban. Ez a korporációs hatalom azonban függ jogi, gazdasági és politikai intézményektől és folyamatoktól.

1. Az első szabály a profit magánosítása. Annyi támogatást kell szerezni a termelőmunkából, a költségvetésből és a környezettől, amennyi csak lehetséges. A termelési költség alatt kell hozzájutni a nyersanyagokhoz, a köztulajdonban lévő területekről. Gondoskodni kell arról, hogy a helyi közösségek és a kormányok viseljék az infrastruktúra kiépítésének és fenntartásának a költségeit. Folyamatosan lobbizni kell az adókedvezményekért. Magántulajdonba kell venni a köztulajdonú erőforrásokat és állami szolgáltatórendszereket. Minél kevésbé látható egy ilyen köztámogatás, annál jobb. Ugyanakkor folyamatosan hangoztatni kell a tömegtájékoztatásban, hogy milyen hatalmas előnyei vannak a magántulajdonnak, a magánvállalkozásnak és mennyire boldoggá tesz a profit.

2. A költségeket át kell hárítani. Ezért a munkavállalókat alul kell fizetni, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy például a tengerentúli országokban gyermekeket kell dolgoztatni, gyakran naponta 12 órán át. A hulladékanyag újrafeldolgozásával nem kell törődni. Akkor sem kell eltávolítani, ha mérgező. Ha mégis felelősségre vonnak érte, akkor a biztosítótársaságokat kell rászorítani arra, hogy fedezzék ennek a költségeit. Minimálisra kell csökkenteni a jogi felelősségvállalást és ilyen esetben az absztrakt jogi személynek ugyanolyan alkotmányos jogokat kell követelni, mint amilyen csak egy természetes személyt illethet meg.

3. Ellenőrzés alá kell vonni a tájékoztatási rendszert. Ezért, ha lehet, meg kell szerezni minden tömegtájékoztatási intézményt. Egybe kell olvasztani a rádiók és televíziók programjait. Fel kell vásárolni a független kiadókat és könyvforgalmazókat, és elő kell írni nekik, hogy mit publikálhatnak, és mit árusíthatnak. Gondoskodni kell arról, hogy a tankönyveket a korporációk szempontjai szerint írják, és az ilyen tankönyveket lehessen csak szétosztani a közoktatási rendszerhez tartozó iskolákban. Úgy kell megfizetni a tanárokat és professzorokat, valamint társadalmi aktivistákat, hogy ösztönösen cenzúrázzák magukat megélhetésük biztosítása érdekében. Korlátozni kell a sajtó- és szólásszabadságot. Így például az úgynevezett bevásárlóközpontokban ne lehessen azon a címen politikai gyűléseket tartani, hogy az magántulajdon. Meg kell tiltani az alkalmazottaknak, hogy a munkahelyeken társadalmi-közéleti fontosságú kérdéseket vitassanak meg. Lehetőleg fokozni kell minden téren a titkosítást, hogy a korporációk tevékenységére vonatkozó információk, valamint a korporációkkal kapcsolatos kormányzati döntésekre vonatkozó tájékozódás minél nehezebb legyen. Kultuszt kell űzni a szakértelemből, és ha lehet össze kell keverni a ténymegállapító adatközlést a valódi tudással.

4. A politikai hatalmat centralizálni kell. Ehhez az is hozzáértendő, hogy a korporációk nem sokat törődnek az üzemi biztonsággal és az üzemi baleseteket szenvedett alkalmazottaikat lehetőleg távol tartják attól, hogy kártérítést követeljenek. Ha pedig nem tudják elkerülni a jogi felelősségre vonást, akkor – Amerikában legalábbis – elintézik, hogy a szövetségi bíróságok tárgyalják az ilyen ügyeket, és ne az egyes tagállamok bíróságai. Az esküdtbíróságok elkerülendőek. Globálisan a világkereskedelmi szervezetet, a WTO-t kell arra felhasználni, hogy semlegesítse az egyes országok bíróságának a döntéseit. A fő feladat, hogy az állami intézmények helyébe a magántulajdonban lévő korporációk szervezetei lépjenek.

5. Centralizálni kell a gazdasági hatalmat is. Minden lehetséges eszközzel ki kell sajátítani az úgynevezett kis- és középvállalkozásokat, szövetkezeteket és más a “small business”-hez tartozó szervezeteket. A fennmaradó korporációkat viszont olyan nagyméretűvé kell tenni, amennyire csak lehetséges. Erre nem azért van szükség, hogy elérjék az optimális nagyságot, amelyre 30-40 évvel ezelőtt törekedtek, hanem azért, hogy a magánellenőrzés alatt álló gazdasági hatalom is néhány kézben koncentrálódjon és kiiktathassa a versenyt. El kell érni, hogy csak néhány óriásvállalat uralja az egyes iparágakat, és ők osszák el az erőforrásokat, határozzák meg a termelőgazdaság céljait és eszközeit. Mindehhez hozzátartozik az árak meghatározása is. A jövedelmet el kell venni az egyes állami és helyi közösségektől. Olyan off-shore bankoknál és vállalatoknál kell elhelyezni, amelyek lehetővé teszik az állami ellenőrzés és adózás alóli kibúvást.

6. El kell hárítani minden korlátozást a kereskedelem elől, függetlenül attól, hogy ezek a szabályozók és korlátok a lakosság számára nagyon is fontos gazdasági tevékenységet, az egészségügyet, az iskolaügyet, a közbiztonságot, az emberi jogokat vagy a környezet védelmét szolgálják. A korporációs vezérkar előjogait ki kell terjeszteni arra a közösségre is, ahol a korporációk működnek. Lehetővé kell tenni, hogy befolyásuk legyen a politikai-döntést hozó intézményekre és minden közfeladat ellátására. A jogalkotás és jogalkalmazás, valamint a társadalmi és gazdasági döntéshozatal meghatározó tényezőjévé a magántulajdont és a profit elérését kell megtenni. El kell érni, hogy az emberek és a közösségeik képtelenek legyenek magukat ellátni, szükségleteiket kielégíteni, s mindenért – beleértve az élelmezést, ruházkodást és a kultúrát is – készpénzzel fizessenek. Üzleti vállalkozássá kell átalakítani az iskolákat is. Ne legyen az életnek egyetlen olyan vonatkozása sem, amiért ne kelljen pénzzel fizetni. Ez a pénz pedig a nemzetközi pénzkartell monetáris monopóliuma keretében előállított hitelpénz, amelynek minden egyes – levegőből előállított – dollárjáért (eurójáért, jenéért, fontjáért és forintjáért) kamat formájában tényleges értéket képviselő magánadót kell fizetni a szervezett magánhatalomnak.

A nemzetközi pénzügyi közösség tulajdonában lévő multinacionális korporációknak a szervezett magánhatalma attól függ, hogy mennyire sikerül az előző hat pontban felsorolt követelményeket teljesíteni. Ezek a kulturális, jogi, gazdasági és pénzügyi mechanizmusok össze vannak fonódva, és kölcsönösen függnek egymástól, s így alkotják a szervezett magánhatalomnak a valódi bázisát. A hatalomnak ez az olajozottan működő intézményrendszere nagyrészt rejtve marad, és a valóság láthatatlan mátrixát alkotja. Tény, hogy támogatások, korlátozott felelősség, a társadalmi és politikai életre gyakorolt mértéktelen befolyás, valamint az információ megszerzése felett gyakorolt monopólium nélkül ezek a korporációk valóban nem lennének mások, mint emberek társulásai. Így azonban olyan koordinált és hatékonyan működő szervezett magánhatalmi-struktúrát alkotnak, amely ma már nagyobb hatalommal rendelkezik, mint az állam által reprezentált közhatalom.

forrás: Dr. Drábik János – A pénz diktatúrája
http://mek.oszk.hu/06800/068